©2019 by Fekete Dávid. Created with Wix.com

VITÉZ LÁSZLÓ BÁBELŐADÁSOK

A vásári bábjátékok hagyományainak ápolása, életben tartása, népszerűsítése kiemelt feladom. 2006-ban a debreceni Vojtina Bábszínház társulati tagjaként ismerkedtem meg a bábozással, és személyesen, Kemény Henrikkel, aki akkoriban még aktívan játszotta előadásait. Látván "Heni bácsi" zsenialitását és Pályi János virtuóz bábjátékát, úgy gondoltam én is közéjük akarok tartozni.

Majdnem hat éves felkészülés után 2012-ben mutattam be első előadásomat, Törökvész Vitéz, avagy Vitéz László és a törökök címmel, melyet azóta közel 200 alkalommal láthatott a közönség.

Legemlékezetesebb előadásaim helyszínéül szolgált a Parlament főlépcsője, a Budai Vár, a lengyelországi Kalisz főtere, Antalya EXPO területe, Amszterdami Magyar Iskola, a POSZT, az OMÉK, Marosvásárhely,..

2017-ben a székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékokon Szent László királyt bújtattam Vitéz László bőrébe és gólyalábon báboztam.

2018-ban az Eszéki Művészeti Akadémia báb tanszéke által rendezett Lutkokaz Nemzetközi Bábfesztiválon tartottam Vitéz László mesterkurzust, ahová a nagy érdeklődésre és sikerre való tekintettel idén is meghívást kaptam.